top of page

Miért romlik meg a párkapcsolatom?

Szerző képe: Eszter CzédulaEszter Czédula

Érezted már te is úgy, hogy hiába vagy kapcsolatban, mégis mintha egyedül lennél? Próbálod kifejezni a benned kavargó érzéseket, de egyszerűen nem talál kíváncsi fülekre a mondandód. Egy idő után inkább már meg sem próbálod, hogy megértesd magad a másikkal, majd szép lassan eltávolodtok, elhidegültök egymástól, s jön a teljes üresség érzése.

pár_czédulaeszter

Visszatekintve az eddigi párkapcsolataimra, szinte az összesbe olyan párt vonzottam be, akik érzelmileg elérhetetlenek voltak, csak más-más szinteken. De a mai fejemmel visszatekintve teljesen érthető, hogy azt vonzottam be, ahol én magam is tartottam.

Csak akkor még nem tudtam róla...


A hiány


A bennünk kielégítetlenül szunnyadó hiány érzésének óriási ereje van afölött, ahogy a kapcsolatainkat megválasztjuk és alakítjuk. Az életünk egészen korai szakaszában tapasztaljuk meg és nem feltétlenül kell kötnünk az adott szülő személyéhez.

Czédula Eszter hiányok

Jeffrey E. Young, a sématerápia megalkotója szerint 5 olyan érzelmi szükségletünk van, amelyeknek kielégítése olyannyira fontos lenne gyermekkorunkban, hogy ettől függne az egészséges felnőtté válásunk mivoltja.

Czédula Eszter érzelmi szükségletek

A fenti szükségletek természetesen mindenkiben benne vannak, csak más más arányban, kiben az egyik erősebb, kiben a másik. Ha valamelyik hiányt szenved az életünk során, abból alakulnak ki a negatív hitrendszereink, hiedelmeink, mintáink tudattalanul, amik felnőttkorunkban befolyásolják a kapcsolataink alakulását.


Például úgy érezzük, hogy: "Mi nem vagyunk szerethetők. Nem szabad bíznunk senkiben, mert az veszélyes. Minket csak elhagyni lehet. Nem érdemeljük meg a szeretet. Sosem leszünk elég jók senkinek."


A szülők


Az érzelmi elérhetetlenség kialakulását hozhatjuk a szülői mintákből is, hiszen ha érzelmileg éretlen szülők mellett nővünk fel, akik tartanak a valódi érzelmektől és nehezen ismerik fel az érzelmi igényeket, szükségleteket, akkor nem tudják ezeket megadni a gyermeküknek sem, így kialakul bennük is ez a séma. És akkor itt hozzáteszem, hogy sose ítélkezzünk a szüleink fölött, hiszen nem tudhatjuk, hogy ők hogy nevelkedtek, ők mennyire kapták meg ezeket az igényeket a korai életéveikben. (valószínűleg semennyire)


Érdemes megnézni ilyenkor a saját szüleink kapcsolatát, ők hogy viszonyulnak egymáshoz. Mennyire van jelen a gondoskodás, empátia, együttérző odafordulás, intimitás közöttük, hogy oldják meg egymás között a konfliktusokat. Kommunikálnak egyáltalán egymással vagy eltávolodva élnek egymástól egy fedél alatt? Nagyon sok mindent elárulhat az ő kapcsolati dinamikájuk a saját kapcsolódási mintánkról. Gyermekként ezeket magunkba szívjuk, mint egy szivacs és ezek fogják megalapozni azt, hogy mi hogyan fogunk működni felnőttkorunkban egy párkapcsolatban.


Most hogy megtudtuk, honnan is erednek a hiányaink, rátérhetünk a párválasztásainkra. 😊

Pár2_czédulaeszter

A nagy párválasztás


Megérkezik a „választott” (úti)társ az életünkbe, gyorsan érezzük az elképesztő kémiát, vonzódást iránta, óriási a szerelem és még a szex is brutál jó. Kész főnyereménynek tűnik, nem igaz? Hirtelen felgyorsulnak az események és máris megjelennek az első jelek. Ezekről a jelekről írtam korábban az Instagram posztomnál, amit itt elolvashatsz.


Jönnek az első konfrontációk, amikből kihátrál, kitér a válaszok elől, elmenekül, elbagatellizál. Majd egyre több ilyen lesz. Ezekből pedig úgy érzed, hogy nem vesz komolyan, nem vagy neki elég fontos, nem kíváncsi rád.


Azt tudnod kell, hogy az elérhetőségi szint összefügg a kapcsolódási stílussal. Azaz vannak, azok az emberek, akik nem félnek az intimitástól és egészséges kapcsolatokat hoznak létre. És a maradék mondjuk 50%-ot pedig 2 csoportra osztják: a szorongókra és az elkerülőkre.


A szorongók csoportjába tartoznak azok a „tapadós” emberek, akik túlságosan kapaszkodnak a kapcsolataikba, az elkerülők csoportjába pedig azok a nők és férfiak, akik érzelmileg elérhetetlenek. Az utóbbiakra jellemző, hogy nem bírják elviselni az intimitást, így ahelyett, hogy elmélyülnének egy kapcsolatban, inkább gyakran randizgatnak vagy bonyolódnak bele egyéjszakás kalandokba, minden kötelezettség nélkül. Óriási falat húztak fel maguknak védekezésképp, emiatt ők az igazi „heartbreakerek”.


És akkor most jön a fekete leves: a szorongók általában az elkerülőket vonzzák be társuknak, így kettejük kapcsolati stílusa felerősíti mindkét fél gyengepontját, benyomnak minden lehetséges gombot a másikban. Azaz az egyik menekülne a kapcsolatból, a másik meg ragaszkodna, így a kapcsolati dinamikájukra a „húzd meg ereszd meg” idegőrlő játék jellemző.


Ha neked is volt már hasonló típusú párkapcsolatod, észrevehetted, hogy mikor végre elengednéd a másikat, mert elfogadod, hogy egyszerűen nem működik a dolog köztetek, ő éppen akkor mindig visszatáncol, így elölről kezdődik a „játék”.


Hogyan használjuk fel a hozott mintáinkat a megoldáshoz?


Nem kell feltétlenül lemondanunk a másikról azonnal, ahogy az érzelmi elérhetetlenség jeleit tapasztaljuk, hiszen minden kapcsolat egyben egy lehetőség is arra, hogy az eredeti sérüléseinkben gyógyuljunk. Általában olyan párt választunk magunknak, akik valamilyen módon azokat a gombokat nyomogatják be nálunk, amik korai életéveinkben hiányt szenvedtek. Ezek a minták ismétlődnek a párválasztásainknál egészen addig, míg fel nem dolgozzuk őket (egyénileg és/vagy közösen), és meg nem változtatjuk a hitrendszereinket, hozzáállásunkat, szemszögünket. De az biztos, hogy óriási türelemre lesz szükség és mindkét fél részéről változásra való igényre.


Lehet, hogy gyerekkorunkban nem voltak kielégítve bizonyos szükségleteink, ami természetesen nagyon rosszul érintett minket, de az új kapcsolatunkban már képesek vagyunk ezeket kialakítani, meg tudjuk tanulni kezelni őket. Megtanuljuk azt, hogy hogyan forduljunk egymás felé, hogyan legyünk empatikusak egymással, hogy kezeljünk a felmerülő konfliktusokat vagy frusztrációkat.

Czédula Eszter érzelmi szükségletek 2

Ezek milyen szinten vannak jelen a te életedben, kapcsolataidban, párkapcsolatodban?

Mert én úgy gondolom, hogy ezek nem csak párkapcsolati szükségletek.


Önismeret jelentősége


Amit fontos kiemelni, hogy csak önismerettel, önreflexióval és tudatossággal lehet megtörni ezeket a mintákat.


Például, ha van egy konfliktus, elképzelhető, hogy úgy érzed, hogy nem bírod tovább hallgatni a másikat, el akarsz ismét menekülni a helyzet elől, ahogy általában szoktál. Érdemes várni egy kicsit, amíg kitisztul a fejed és végig gondolni mi is történt ott.


Kérdezd meg magadtól az alábbiakat:

  • Milyen gombokat nyomott be nálad?

  • Hogy érezted magad attól?

  • Mi zavart pontosan?

  • Mikor érezted ezt utoljára?

  • Vajon mit szeretett volna átadni ezzel a másik?

  • Mire lett volna szüksége ebben a helyzetben?

  • Nekem mire lenne szükségem ebben a helyzetben?

  • Mi lenne fontos számomra?

  • Hogy tudnám ezt másképp kommunikálni?

  • Mitől félek pontosan?

  • Mi a legrosszabb, ami történhet?

És még számos hasonló kérdést érdemes feltennünk magunknak az önvizsgálathoz. A jó hír, hogy minden válasz bennünk van, csak tiszta fejjel érdemes ezeket átgondolnunk.

Czédula Eszter _ gondolkodás

Tehát minden helyzetben először saját magunkat érdemes megvizsgálnunk, mint reagáló személyt. Ha a fenti kérdésekre nem ismerem fel a válaszaimat, nem fogom tudni kifejezni a másik felé sem. Ezért is elengedhetetlen az önismeret az életünkben.


Amint ezeket átgondoltuk, változtassunk a hozzáállásunkon. Például, ha azt szeretnénk, hogy valaki végre MEGHALLJA, amit mondani szeretnénk, ne menjünk egyből szembe vele, ne támadjuk le. Maradjunk egy picit csendben és figyeljük meg, hogy ő mit szeretne, mik az ő szempontjai, ő mit él át, hogy érzi magát, mik a szükségletei. Legyünk empatikusak a másikkal szemben, majd utána kezdjük el magát a problémát kezelni. Hidd el, merőben megfogja változtatni a kapcsolat dinamikáját, amikor elkezdtek így kommunikálni egymással.

Czédula Eszter értő figyelem

Az értő figyelem fontosságáról és a hozzátartozó hasznos tanácsokról ebben a blogbejegyzésben írtam korábban. Olvasd el ezt is! ;)


Megosztok veled egy BÓNUSZ TIPPET a kapcsolatotok fejlesztéséhez:


Teremts olyan környezetet, körülményt, amik finoman a megnyílás felé terelik a párodat. Lehetnek ezek közös tevékenységek, amik kizökkentik őt a menekülés vagy elhúzódás megszokásából és lehetőséget adnak a kötődésre. Kutatásokból kiderült, hogy a golfozás, korcsolyázás, túrázás segítik az érzelmes oldalunk megnyílását.


Miért jó ez? Mert ez a fizikai tevékenység segít elterelni a figyelmét arról, hogy most szándékos elmélyülés következik a kapcsolatban.


A befektetett energia


Ha túl soknak, megerőltetőnek érzed az ilyen jellegű kapcsolódásokat, természetesen érthető, ha ki szeretnél lépni belőle. De ha úgy érzed, hogy megéri küzdeni egymásért és ezt kölcsönösen teszitek, óriási átalakuláson mehet keresztül a kapcsolatotok, mely olyan szintekre mélyülhet el, amikben csak álmaidban reménykedtél.


De egy nagyon fontos dolog van, amit szem előtt kell tartani. Sokszor elkövettem én is a hibát, hogy beáldoztam önmagam a másikért, hogy neki jobb vagy könnyebb legyen. Csak hogy amíg őrá figyeltem, addig a saját szükségleteimre, igényeimre nem. És a végén én koppantam, hogy nem hogy nem segített a másikon az áldozat szerepem, de még én magam is tönkre mentem benne. Így azt szeretném kérni tőled, hogy legyél őszinte magaddal és a másikkal, vállald fel a szükségleteidet, majd pedig fejezd is ki ezeket a másik felé.


Eleinte nehéz lesz, de ezzel a megnyílásoddal a másiknak is teret és lehetőséget adhatsz, hogy felvállalja a sebezhetőségét. A jó hír, hogy időről időre viszont egyre könnyebb lesz, majd természetessé válik.


Ne felejtsd el, hogy ha ölélésre vagy vígaszra van szükséged, jogodban áll kérni! Ha pedig huzamosabb ideig nem kapod meg a szükségleteid kifejezése után sem a kért igényeket, akkor ráérsz elgondolkozni, hogy valóban arra az illetőre van-e szükséged, aki melletted van. A döntés mindig nálad van, bármikor mondhatsz nemet! Ha nem döntesz, az is egy döntés!


Emlékezz, hogy te vagy a fontos! Ha te boldog vagy, a másik is az. (egy ideális párkapcsolatban)

Czédula Eszter happy

Összefoglalva a leírtakat, nekem óriási tanulságokat jelentettek az ehhez hasonló párkapcsolatok. Nélkülük nem ott tartanék, ahol most. Elképesztő megéléseket, tapasztalásokat és változásokat köszönhetek a múltbeli személyeknek egytől egyig.


A sok sok szenvedés az élet velejárója, de nem kell, hogy mindig így legyen. Hiszen ha tanulunk a hibáinkból, s azokat szem előtt tartva nem követjük el őket még egyszer, illetve tisztában vagyunk azzal, hogy kik vagyunk, mik a szükségleteink egyénileg, és párkapcsolatban, húzva a határainkat, akkor van esélyünk egy boldog, kiegyensúlyozott életre. Nem tökéletesre!


Mindenért meg kell dolgozni, de a befektetett energiáért cserébe elnyerjük a jutalmunkat! Így nem győzöm kiemelni végszóként, hogy az önismeret mennyire elengedhetetlen az életünkben. Csak NYERHETÜNK vele!

Czédula Eszter saját_önismereti workbook

Ha pedig szeretnél belevágni életed megváltoztatásába, hogy meg tudd ki vagy te, hogy működsz, illetve szeretnéd végre bevonzani azt a társat, akit megérdemelsz vagy dolgoznál a már meglévő párkapcsolatodon, akkor keress meg, szívesen segítek! Ha igazán akarod és ezért hajlandó vagy mindent megtenni, garantálom, hogy olyan mértékben változik meg az életed, amiről eddig álmodni se mertél! 😉


Ölellek,

Eszter








Comments


bottom of page